Vendégségben a Szabadkai Népszínház
A Kolozsvári Állami Magyar Színház négy előadásból álló vendégjátékát követően a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkciójával folytatódik az idén 15 éves Hungarofest – Égtájak Iroda Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek sorozata. Április 12-én este 6 és 9 órakor Kiss Csaba Veszedelmes viszonyok című darabja látható a Merlin Színházban Puskás Zoltán rendezésében.
A darab Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregénye nyomán íródott, melyben Laclos az arisztokrácia erkölcstelen életét vette célba. A gonoszság és a megrontás szándéka vezeti a két kiégett szerető, Merteuil márkiné és Valmont vikomt erkölcstelen játékát, melynek célja a szent életű Tourvelné elcsábítása. Laclos minden érzelgősséget kerülve, kegyetlenül írja le a férfi és nő örök harcát, az egymás birtoklásáért, a másik fölötti uralomért folytatott küzdelmet, a vágy és a képmutatás aranymázba bújtatott fertőjét. A darab az emberi erkölcs örök érvényű kérdéseit feszegeti.
Az előadást csak felnőtt nézőknek ajánljuk.