2010-04-06
A Kolozsvári Állami Magyar Színház négy előadásból álló vendégjátékát követően a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkciójával folytatódik az idén 15 éves Hungarofest – Égtájak Iroda Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek sorozata. Április 12-én este 6 és 9 órakor Kiss Csaba Veszedelmes viszonyok című darabja látható a Merlin Színházban Puskás Zoltán rendezésében.
2010-03-17
A 2009/2010-es évad tavaszi félévének programja itt olvasható.
2010-03-16
Az idén 15 éves Égtájak Iroda 1998 őszén indította el a külhoni magyar társulatok egyetlen évadszerűen működő budapesti bemutatkozási fórumát, a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi esteket. A sorozat 24. féléve a legrégebbi hivatásos magyar társulatnak, az Európai Színházi Unió egyetlen magyar tagjának, a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak a vendégjátékával kezdődik. A sétatéri társulat a színházi világnaphoz kötődően március 26. és 29. között három budapesti helyszínen (a Víg-, a Merlin és a Pesti Magyar Színházban) négy produkcióját mutatja be.
2010-03-15
Darvay Nagy Adrienne színháztörténész-szakíró, színházművészeti szaktanácsadó írása