Vendégségben Budapesten Határon Túli Magyar Fiatalok 14. Találkozója
Részvételi felhívás a Kárpát-medencén kívüli régiók magyar közösségei számára
2009. július 5. és 14. között 14. alkalommal rendezi meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium Égtájak Irodája (Magyarország) a Vendégségben Budapesten - Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozóját. Az elmúlt 13 év alatt sikerült számtalan Kárpát-medencei, izraeli, svédországi és baltikumi magyar közösséggel és magánszeméllyel partneri, baráti kapcsolatot kialakítanunk, így az utóbbi években 18-20 ország közel hétszáz magyar fiatalját láttuk egyszerre vendégül.
Ettől az évtől kezdődően még a korábbinál is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a Kárpát-medencén kívül élő magyarság bevonására az Ifjúsági Találkozó közösségébe. Szeretnénk, ha a 2009-es Vendégségben Budapesten rendezvényen a ti régiótokat is képviselnék 14 és 22 év közötti fiatalok illetve kísérőik.
Az idei évben Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulójára emlékezve különböző tematikus programok segítségével dolgozzuk fel a költő életét és munkásságát. Végiglátogatjuk életpályájának jelentős állomásait, Sátoraljaújhelyet, Széphalmot, Debrecent és Kassát. A találkozóra érkező művészeti csoportok Budapesten és a felvidéki Gombaszögön kápráztatják el produkcióikkal a közönséget. A kulturális programok mellett természetesen a szórakozás is fontos szerepet kap a rendezvény programjában. A budapesti városnéző séta, a cirkuszi előadás, az esti vidámpark, a strand és a sétahajózás már visszatérő programnak számítanak.
A rendezvény 10 napja alatt szállást és teljes ellátást biztosítunk a résztvevők számára, azonban az utazási költségeket csak egyéni elbírálás alapján áll módunkban megtéríteni.
Kérjük, hogy amennyiben felkeltette érdeklődésedet/érdeklődéseteket a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója és akár egyénileg, akár csoportosan részt vennétek rajta, egy néhány soros bemutatkozást mellékelve jelezzétek szándékotokat az alábbi elérhetőségeink egyikén.
Égtájak Iroda
Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és
Szolgáltató Iroda
Cím: H-1072 Budapest, Kertész u. 36.
Telefon: (36/1) 424-6900
E-mail: info@egtajak.com

Hozzászólások:
Vadàsz Andrea
2009-09-26 14:13
Nyàr vègèn olvastam a tàborròl, s mivel màr az èn gyermekeim is nagyok, kètnyelvuek(olasz-magyar), szeretnèm, ha tudatnàtok jovore mikor lesz a talàlkozò! Nagy lehetosègnek tartom a kultura tovàbb vitelèben, a nyelv tudàs javìtàsàban is! Elore is koszonom! Egy magyar anyuka Olaszorszàgbòl! Udvozlettel: Vadàsz Andrea Ilona