Égtájak Művészeti Találkozó - Vendégségben a Délvidéken
Hangyási Anett

Az idei év második Égtájak Találkozója keretében a program Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Horvátországból és Budapestről érkezett mintegy 300 résztvevője a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Népkör – Magyar Művelődési Központ, valamint az Égtájak Iroda és Egyesület szervezésében 2008. augusztus 23. és 26. között Szabadkán vendégeskedhetett. Előadásaikat Szabadkán, a VII. Interetno Fesztivál részeként mutatták be. Zenta közönsége augusztus 24-én, vasárnap este a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Reneszánsz Estjén tekintette meg a kolozsvári Flauto Dolce Régizene Együttes műsorát. A műsorok mellett jutott idő a bácskai Duna mente, Szabadka és környéke bebarangolására, és minden éjjel táncház várta a fesztivál résztvevőit.

 

Részletes program:


1. nap • 2008. augusztus 23. (szombat)

18.00 óra: A találkozó megnyitása, a résztvevőket köszönti: Goldschmied József programigazgató, Égtájak Iroda, Budapest, Hajnal Jenő igazgató, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, Bodrogi Béla elnök, Népkör – Magyar Művelődési Központ, Szabadka

19.00 óra: Táncpanoráma. Az Interetno Fesztivál észtországi, grúziai, lengyelországi, magyarországi, olaszországi, szerbiai, törökországi, venezuelai és indonéziai táncegyütteseinek gálaműsora a főtéren.

20.00 óra: Berecz András mesemondó és Balogh Kálmán világhírű cimbalomművész műsora.

22.00 óra: A B-terv együttes hangversenye.

23.00 óra: Fesztiválklub. Nemzetek táncháza a Népkör MMK székházában.

ZomborZombor

2. nap • 2008. augusztus 24. (vasárnap)

Szabadka–Bajmok–Őrszállás–Zombor–Doroszló–Hódság–BácsDoroszló–Sztapár–Zombor–Bácskertes–Zombor–Őrszállás–Bajmok–Szabadka (240 km)

Kirándulásunk célja bejárni a bácskai Duna mentét, s alaposabban megismerni a reneszánsz egyik legfontosabb központját (a bácsi ferencesek kolostorát és a várat), továbbá Zombor, Doroszló és Bácskertes művelődési életét.


08.00 óra: Utazás a Duna mentére.

09.30 óra: Az egykori Vármegyeházán Eisenhut Ferenc A zentai csata című óriás festményének megtekintése, majd rövid áhítat a karmeliták templomában.

11.30 óra: A bácsi vár romjainak és a ferencesek templomának

13.00 óra: Utazás Doroszlóra.

13.30 óra: A doroszlói Szentkút megtekintése, rövid áhítat. A hideg ebéd elfogyasztása.

14.30 óra: Utazás Bácskertesre.

15.30 óra: Rövid séta a faluban, majd nézelődés a templomban és a tájmúzeumban.

17.00 óra: Visszaindulás Szabadkára.

ZentaZentaZenta

19.30 óra: A zentai Városháza dísztermében az Égtájak Művészeti Találkozó – Vendégségben Szabadkán elnevezésű Kárpát-medencei művészeti találkozó keretében Zenta Község Önkormányzata és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet reneszánsz estet rendez Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából, a Reneszánsz Év – 2008 című rendezvénysorozat jegyében és Hunyadi Mátyás szülővárosa, Kolozsvár két neves együttesének: a Flauto Dolce Együttes (Majó Zoltán művészeti vezető, Szabó Mária, Tóth Ágnes és Mihaela Maxim szoprán énekművész m. v.) és a Passamezzo Historikus Együttes (Juhász Csilla koreográfus, Eke Zsuzsa, Radu Adrian, Ványolós András) közreműködésével.

19.00 óra: Táncpanoráma. Az Interetno Fesztivál észtországi, grúziai, lengyelországi, magyarországi, olaszországi, szerbiai, törökországi, venezuelai és indonéziai táncegyütteseinek gálaműsora a főtéren.

20.30 óra: A Délvidék legjobb népi táncegyütteseinek gálaműsora.

21.30 óra: Táncoljunk együtt!

22.00 óra: Őseink zenéje. A Délvidék népzenei együtteseinek nagyzenekari hangversenye. A 20 főből álló nagyzenekar és 4 táncos közös műsora. Közreműködik: a topolyai Csalóka, a szabadkai Juhász, a muzslyai Torontál és a csókai–szenttamási Szökős zenekar, továbbá más neves muzsikus is.

23.00 óra: Fesztiválklub. Nemzetek táncháza a Népkör MMK székházában.


3. nap • 2008. augusztus 25. (hétfő)

A harmadik nap délelőttjén Szabadka művelődési és idegenforgalmi nevezetességeit ismerjük meg.


09.00 óra: A szabadkai Városi Múzeum, a Városháza, a főtér, a Városi Könyvtár és más látványosságok és nevezetességek megtekintése.

15.00 óra: A Határok nélkül a tánc nyelvén – Vendégségben Mátyás udvarában című produkció résztvevőinek főpróbája.

19.00 óra: Határok nélkül a tánc nyelvén – Vendégségben Mátyás udvarában. Az Égtájak Művészeti Találkozó – Vendégségben Szabadkán elnevezésű délvidéki találkozó ünnepi műsora hét régió reneszánsz-, néptánc-, népzene- és régi zene együtteseinek, fiatal táncosainak és zenészeinek közreműködésével. Vendégcsalogató udvari vigasság: gólyalábasok, fáklyaforgatók, tűznyelők, vásári mulatságok. Vendégváró kínálás étellel-itallal. Pohárköszöntők. Mátyás király és a kolozsvári bíró igaz története.

Beatrix és Mátyás lakodalma. A korona népeinek ajándéka a királyi párnak: a Flauto Dolce Együttes Erdélyből reneszánsz muzsikával, a Micz-Bán Hagyományőrző Társaság néptáncegyüttese Kárpátaljáról kárpátaljai lakodalommal, a Nádas Tánccsoport Felvidékről Gömöri táncokkal, az Ördögborda Ifjúsági Néptáncegyüttes Erdélyből vajdaszentiványi táncokkal, a Passamezzo Historikus Együttes Erdélyből reneszánsz táncokkal, a Pélmonostor Magyar Kultúregyesület Talicska Néptánccsoportja Horvátországból somogyi táncokkal, a Rakonca Ifjúsági Néptánc Együttes Felvidékről magyarbődi táncokkal, a Róna táncegyüttes a Vajdaságból Györgyfalvi legényessel és párossal, a Tébláb Néptáncegyüttes Budapestről Küküllő menti táncokkal köszönti az ifjú párt, a talpalávalóról pedig a budapesti Kóborzengő és a szabadkai Juhász zenekar gondoskodik. Közreműködnek még a Magyar Cirkusz és Varieté Artista Stúdiójának tagjai és Róka Szabolcs budapesti előadóművész.

21.30 óra: Honvéd Táncszínház: Mezőség. Élő Martin Archívum V. A nagy sikerű Élő Martin Archívum című sorozat újabb állomása. A táncegyüttes „élővé” tett archívumában a névtelen népművészettel, a személytelennek nevezett népi örökséggel szembeállította az egyén fontosságát, a táncos személyiségének varázsát, aki táncán és dalain keresztül vallomást tesz saját sorsáról, a paraszti kultúra szépségéről. Ebben is Martin György útmutatásait követi, aki szenvedéllyel gyűjtötte, s örökítette meg e hanyatlásában is felemelő kultúra táncemlékeit, táncos személyiségeit. A műsor a belső-mezőségi falvak (Visa, Mezőkeszi, Magyarpalatka, Magyarszovát és Vajdakamarás) táncait, dalait (Kallós Zoltán gyűjtéseiből), és a magyarpalatkai zenészek muzsikáját mutatja. Néprajzi szakértő: Kallós Zoltán. Koreográfusok: Fitos Dezső, Szappanos Tamás, Zsuráfszky Zoltán. Asszisztensek: Hajdú Flórián, Tompa Attila, Valach Gábor. Vezető prímás: Papp István Gázsa. Művészeti munkatárs: Vincze Zsuzsa. Zenei szerkesztő: Árendás Péter. Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán.

22.30 óra: A Besh o droM népzenei együttes koncertje. A zenekar 1999-ben alakult. Zenéjük a különféle kelet-európai hagyományok – román, magyar, cigány, balkáni zenék – sajátos újraértelmezése. Az alapötlet szinte mindig valamilyen eredeti dallam, amelyet saját egyéni intuíció alapján teremtenek ebből az alapból – igazi városi szubkultúrát.

23.00 óra: Fesztiválklub. Nemzetek táncháza a Népkör MMK székházában.


4. nap • 2008. augusztus 26. (kedd)

A negyedik nap a csoportok Palics művelődési és idegenforgalmi nevezetességeivel ismerkednek.


09.00 óra: Utazás Palicsra.

09.30 óra : Rövid séta Palics-fürdőn. A 42 km2 területű, alkalikus gyógyvizű tó partján terül el. 1690-ben említik először a tó vizének gyógyhatását, 1828-ban hivatalosan is gyógyfürdővé minősítették.

11.30 óra: Visszaindulás Szabadkára.

16.00 óra: Vásári felfordulás – Bateria Sambass.

17.00 óra: Igeliturgia a fesztivál résztvevőivel a Szent Teréz-székesegyházban.

18.00 óra: Szeretetasztal – Vendégeljük meg a világot! a Népkör MMK székházában.

19.00 óra: A fesztivál résztvevőinek ünnepélyes felvonulása.

20.00 óra: Záróceremónia, amelynek keretében egy blokkban lépnek fel az Égtájak Művészeti Találkozó résztvevői egy-egy, 5-5 perces műsorszámmal.

Tűzijáték és lézershow.

23.00 óra: Fesztiválklub. Nemzetek táncháza a Népkör MMK székházában.


Kérjük, hogy a fenti képen látható kódot írja be a lenti mezőbe! Nem számít, hogy kis- vagy nagybetűk.