MadArt'10 Magyar Kulturális Napok Újvidéken
2010. május 14.–19.
 
A Hungarofest – Égtájak Iroda a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának és Vajdaság Autonóm Tartomány kormányának támogatásával, a Magyar Köztársaság Belgrádi Nagykövetségének koordinálásával 2010. május 14. és 19. között MađArt’10 néven kulturális fesztivált szervez Újvidéken. A program társszervezői a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint az újvidéki Egyetemi Művelődési Központ.

Az elmúlt években kedvezően alakuló politikai kapcsolatok arra ösztönözték a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalát, hogy a kulturális értékek kölcsönös megismerésén keresztül segítse elő a dél-kelet-európai régióban élő népek közeledését, ösztönözve a kulturális, baráti és üzleti kapcsolatok szorosabbra fűzését. E kezdeményezés első lépéseként 2008 augusztusában a budapesti közönség ismerkedett Vajdaság tartomány multikulturális tarkaságával. E program viszonzása volt 2009 júniusában a MađArt’09 fesztivál, melynek során Belgrádban, Nišben és Kruševacban két komolyzenei, nyolc dzsessz-, könnyű- és világzenei koncert, két színházi, három táncszínházi, két fotó- és egy képzőművészeti kiállítás, valamint egy filmbemutató volt látható, hallható. A nem magyarok lakta területeken rendezett MađArt’09 – Magyar kulturális napok Szerbiában elérte célját: sokszínű, érdekes keresztmetszetet adott a szerb lakosságnak a magyar kultúráról, ezáltal segítve elő a két nép közeledését.
A MađArt programsorozat 2010-ben a 77. Újvidéki Vásárral párhuzamosan – melyen Magyarország partnerországként mutatkozik be – Újvidéken folytatódik.
A március 14. és 19. között zajló fesztivál keretében terveink szerint 8 helyszínen (a főtéri Mária neve templom, Szerb Nemzeti Színház, Újvidéki Színház, a Városháza díszterme, Zsinagóga, Modern Művészetek Múzeuma, Főtér, mezőgazdasági vásár) közel 40 esemény várja az érdeklődőket. A programban ezúttal is bemutatkozási lehetőséghez jutnak magyarországi magyar előadók mellett magyarországi szerb, valamint szerbiai magyar művészek is.

 

A rendezvény beharangozója a Budapesti Egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekarának koncertje lesz május 8-án este a főtéri Mária neve templomban. A koncert kiemelt jelentőségű Újvidék egyházzenei életében, hiszen az újvidéki közönség a délszláv háború kitörése óta nem élvezhette magyarországi egyházi kórus hangversenyét.  A kórus számára a szereplés lehetőség arra, hogy a zene közös nyelve által összekösse a Délvidéken élő különböző nemzetiségű közösségek tagjait.  Előadásukkal szolgálni szeretnék a különféle kultúrák közötti párbeszédet, miközben maguk is részesévé válnak a több mint ezer éves közös közép-kelet-európai szellemiségnek.

 

A hivatalos program május 14-én a Zsinagógában a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar hangversenyével kezdődik. Az Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Bartók Béla műveiből összeállított koncert karmestere Selmeczi György, közreműködik Vizin Viktória és Kovács István operaénekes. A koncert előtt Bojan Pajtić, Vajdaság Autonóm Tartomány miniszterelnöke és Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára mond köszöntőt.
A MađArt’10 fesztiválon terveink szerint látható, hallható lesz még többek között egy modern Zsolnay-ékszerkiállítás – mely május 15-én a Múzeumok Éjszakáján nyílik a Modern Művészetek Múzeumában –, a Honvéd Táncszínház Fekete-piros...tánc, a Vígszínház Romlás és a Magyarországi Szerb Színház Nem félünk a farkastól című előadása, Sebestyén Márta, Érdi Tamás, a Kaláka együttes, a Budapest Klezmer Band, a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar, a Tátrai Trend, Rúzsa Magdi, a Magyar Nemzeti Cigányegyüttes, a Molnár Dixieland Band, valamint a Garden Quartet koncertje. A város főterén a koncertek mellett fiatal magyar iparművészek mutatják be munkáikat, és válogatás látható a Vylyan pincészet művészi hordóiból. A mezőgazdasági vásár kiemelt helyszínt biztosít Kaiser Ottó Magyarország ezer csodája című fotókiállításának, továbbá szabadkai, újvidéki, kishegyesi, topolyai, péterrévei és horgosi táncegyüttesek is fellépnek itt.
E programokon keresztül szeretnénk bemutatni a szerbiai közönségnek a zene, a tánc, a színház és a képzőművészet népeket összekapcsoló, nyelven, történelmen, földrajzi, politikai, gazdasági különbözőségeken felülemelkedő, azokon túlmutató kollektív élményét.

 

PROGRAMTERVEZET


Május 7-étől 19-éig
„Zlatno oko” A vizuális kultúra központja (Laze Teleckog 3/I)
YU-HU-RAP – Kaiser Ottó retrográfiáinak kiállítása
Válogatás Domonkos István azonos című verseskötetének illusztrációiból
Megnyitó: május 7. péntek este 6 óra
A kiállítást megnyitja: Végel László író, publicista

 

Május 8. szombat este 7 óra
A főtéri Mária neve templom (Trg Slobode – Szabadság tér)
A Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekar koncertje
Rossini: Stabat Mater
Karmester: Benyus Sándor

 

Május 14. péntek este 7 óra
Zsinagóga (Jevrejska 11)
A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar koncertje
Közreműködik: Vizin Viktória és Kovács István operaénekes
Karmester: Selmeczi György
Műsor:
Erkel Ferenc: Ünnepi nyitány
Liszt Ferenc: Les Preludes
Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára

 

Május 15. szombat este 7 óra
Szerb Nemzeti Színház, Kamaraterem (Pozorišni trg 1)
Edward Albee: Nem félünk a farkastól (dráma 2 részben)
A Magyarországi Szerb Színház szerb nyelvű előadása

 

Május 15. szombat 18-tól 2 óráig
Vajdasági Modern Művészetek Múzeuma (Dunavska 37)
Újvidék 2010 Múzeumok Éjszakája
Hagyomány és újdonság a magyar designban: a Zsolnay porcelán és a FISE fiatal tervezőinek munkái
Kurátor: Svetlana Mladenov
A kiállítás megtekinthető május 30-áig.

 

Május 16. vasárnap este 7 óra
Újvidéki Színház (Jovana Subotića 3–5)
Kaláka 40 – jubileumi koncert

 

Május 17. hétfő este 7 óra
Zsinagóga (Jevrejska 11)
„Erdőkön, mezőkön járó...” –  Régi magyar dallamok népi emlékezetből
Sebestyén Márta koncertje

 

Május 18. kedd este fél 7
A Városháza díszterme (Trg Slobode – Szabadság tér)
Érdi Tamás zongorakoncertje

 

Május 18. kedd este 8 óra
Szerb Nemzeti Színház, Kisterem (Pozorišni trg 1)
Fekete-piros...tánc (Színek és párhuzamok a magyar néptáncban)
A Honvéd Táncszínház előadása

 

Május 19. szerda este 7 óra
Újvidéki Színház (Jovana Subotića 3–5)
Bartis Attila: Romlás (dráma egy részben)
A Vígszínház vendégjátéka

 

Május 19. szerda este 9 óra
Zsinagóga (Jevrejska 11)
A Budapest Klezmer Band koncertje

 

A főtéri színpad programja
(Trg Slobode – Szabadság tér)

 

Május 15. szombat
15.30 óra Juhász zenekar
17 óra Tátrai Trend-koncert
18.30 óra Rendhagyó prímástalálkozó
20 óra GoBe Társulat: Tachyon – Kibábozódás (kortárs táncszínházi előadás)
21 óra Rúzsa Magdi koncertje

 

Május 16. vasárnap
14 óra Garden Quartet
15 óra Fonó zenekar
16.30 óra Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar
17.30 óra GoBe Társulat: Tükör mögött (kortárs táncszínházi előadás)
18 óra RAJ Magyar Nemzeti Cigány Együttes
20 óra Molnár Dixieland Band

 

Május 15. és 18. között a mezőgazdasági vásár magyar pavilonjában néptáncegyüttesek, népi zenekarok mutatkoznak be.


Kérjük, hogy a fenti képen látható kódot írja be a lenti mezőbe! Nem számít, hogy kis- vagy nagybetűk.

Hozzászólások:
ágoston
2010-05-15 14:21
mi történik ill. hol lesz vagy lesz-e a programból vmi ha esik az eső?
Moric Lajos
2010-05-13 21:19
Gyönyörű program,
dicséret a szervezőknek, az ujvidéki Magyarság ezt megérdemli