Káosz után rend
Március 22-én a Vígszínházban tartottuk első programunkat "Kinek szíve merre vezet" - Művészetek határok nélkül címmel.

Henning János fotói itt tekinthetők meg.


A Duna Televízió Kikötő - Friss című műsora a főpróbán forgatott.


Égtájak fesztivál Budapesten - Tofán Koós Imola írása a Krónikában
Kinek szíve merre vezet – ez a paniti népdal lett a címe az Égtájak Iroda idei évnyitó gálájának. A budapesti Vígszínház telt házzal fogadta a Kárpát-medence egész területéről érkezett táncosokat, zenészeket, színészeket, akik saját hazájukban ugyan október óta próbáltak külön-külön a gálára, de a gálaműsor napján néhány óra alatt ötvözték összefüggő műsorfolyammá a látványshow-nak sem utolsó produkciót. - A Krónika cikkének folytatása


Áttáncoltak a sorompókon - Kánya Gyöngyvér írása az Új Magyar Szóban
Szenvedélyes keresés és egymásra találás, a zene, tánc és a próza eszközével, kárpát-medencei előadók közreműködésével. Ez jellemezte az idén tizenötödik születésnapját ünneplő Égtájak Iroda évnyitó gálaestjét hétfőn a budapesti Vígszínházban. - Az Új Magyar Szó cikkének folytatása


Néptánc jazzmuzsikára - Péntek Bori írása a Nagyításban
Költészet, zene, tánc, mindez nagyon különleges aspektusból, láthatatlan szálakkal összekapcsolva. Ezt láthatta az, aki részt vett az Égtájak Iroda évadnyitó gálaestjén március 22-én Budapoesten, a Vígszínházban. A Nagyitas.hu cikkének folytatása


Felnyílnak a sorompók - Schnelczer Tünde írása az Új Szóban
Budapest. Évadnyitó gálaestjére invitálta a közönséget március 22-én a 15 éves Égtájak Iroda. A Kinek szíve merre vezet – Művészetek határok nélkül című előadásra kicsik, nagyok, közszereplők, írók, költők, politikusok érkeztek határon innen és túlról a Vígszínházba. - Az Új Szó cikkének folytatása



A Magyar Televízió Átjáró című műsorában a 15 éves Égtájak Irodáról



Kérjük, hogy a fenti képen látható kódot írja be a lenti mezőbe! Nem számít, hogy kis- vagy nagybetűk.

Hozzászólások:
rita
2010-03-24 22:13
én kérdezni szeretném, hogy merre lehet megnézni?:)
kató Ibolya
2010-03-24 19:38
Szeretném elolvasni a tudósítást a gálaestről
Biro Julia
2010-03-24 14:14
:):)
MIhályi Katalin
2010-03-23 12:49
fotót szeretnék a vajdasági Magyar Szó napilap részére