Alceste: Pálffy Tibor

Philinte: Mátray László

Oronte: Szakács László

Céliméne: Kicsid Gizella

Éliante: Pál-Ferenczi Gyöngyi

Arsinoé: Gajzágó Zsuzsa

Acaste: Diószegi Attila

Clitandre: Nagy Alfréd

Baszk: D. Albu Annamária

A Becsületbíróság Tisztje: Erdei Gábor

Du Bois: Nemes Levente

 

Díszlettervező: Bartha József

Jelmeztervező: Dobre Kóthay Judit

Zenei válogatás: Bocsárdi László

Dramaturgiai munkatárs: Czegő Csongor

 

Ügyelő: V. Bartha Edit

Súgó: Dobra Mária Magdolna

 

Mit tehet egy ember, ha bármerre fordul, a világban csak képmutatást lát? Ha állást, megbecsülést csakis a kapcsolatrendszer, jó helyen és jó időben elhelyezett mosolyok, hálára váró jószolgálatok szerezhetnek neki? Mit ér így az érdem? Mit egy igaz ember? Alceste, Molière darabjának főhőse elkeseredett harcot vív a világgal: kíméletlen őszinteséggel száll szembe minden fonáksággal, amit maga körül lát. Miközben egyenes természete újra és újra bajba sodorja – hiszen a képmutatás világában az őszinteség nem maradhat megtorlatlanul – fokozatosan mélyül benne az embergyűlölet, míg végül nevetséges helyzetekben megalázva, jogában megtiporva, őszinteségében csúffá téve nem marad számára más kiút, csak az emberek világából való menekülés.

 

Az embergyűlölő Alceste számára azonban a Molière-i jellemvígjáték kikerülhetetlen csapdát állít. Hiszen mi lehetne kegyetlenebb ellenfél egy ilyen férfiúnak, mint egy asszony kiszámíthatatlan szeszélye? Alceste szerelmes. Egy fiatal özvegybe, akiben a hazug világ minden bűnét látja tömörülni. Célimène-nek éltető eleme a társasági élet, saját varázsának élvezete és a soha be nem váltott szerelmi ígéretek közötti ügyes lavírozás. Az egyetlen férfiú, akinek igazságával szemben nincsen érv egy olyan nővel akad össze itt, akinek bűvöletével szemben az őszinte beszéd, a világot ostorozó kegyetlenség mit sem ér.