8 ÉVSZAK
A GARDEN QUARTET KONCERTJE
Vivaldi- és Piazzolla-átiratok vonósnégyesre


Október 27. kedd 19 óra Fészek Művészklub Színházterem (VII. Kertész utca 36.)


A Garden Quartet 2006-ban alakult Szabadkán. Tagjai: Zsiga Pál első hegedű, Slobodan Stefanovity második hegedű, Molnár Viktor gordonka, a Szabadkai Zeneiskola tanárai és Tóth Imre mélyhegedű, a Szabadkai Rádió zenei szerkesztője, újságírója. A zenekar Észak-Vajdaság egyetlen állandó jelleggel működő komolyzenei együttese. A vonósnégyes Szerbia és Magyarország több városában tartott önálló koncertet, és vett részt különböző kulturális rendezvényen közreműködőként. A kvartett tagjai 2007-ben aktívan részt vettek a Lányi Ernő által alapított Szabadkai Filharmónia szimfonikus zenekar újjászervezésében, amely az ezt követő évben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját.

A koncertre jegyek 2000 forintos áron a www.jegymester.hu oldalon, valamint az ismert jegyirodákban válthatók.

„8 ÉVSZAK”

Első rész:
Antonio Vivaldi (1678–1741): A négy évszak

A tavasz (E-dúr hegedűverseny)
I. Allegro
II. Az alvó pásztor. Largo
III. Pásztortánc. Allegro

A nyár (g-moll hegedűverseny)
I. Szenvedés a hőségtől. Allegro non molto
II. Adagio
III. Nyári zivatar. Presto

Az ősz (F-dúr hegedűverseny)
I. Parasztok tánca és dala. Allegro
II. Alvó részegek. Adagio molto
III. A vadászat. Allegro

A tél (f-moll hegedűverseny)
I. Allegro non molto
II. Largo
III. Allegro


Második rész:
Astor Piazzolla (1921–1992): A négy évszak

Primavera porteño – A tavasz
Verano porteño – A nyár
Otoño porteño – Az ősz
Invierno porteño – A tél

Astor Piazzolla (1921. 03 .11 – 1992. 07. 04.) argentin zeneszerző. Kitűnően harmonikázott (bandoneon), szerzeményeit saját zenekarával közösen adta elő és más zenekarokkal is együttműködött. A hagyományos tangó zenét dzsessz- és komolyzenei elemekkel ötvözve NUEVO TANGO néven új zenei stílust teremtett.




Kérjük, hogy a fenti képen látható kódot írja be a lenti mezőbe! Nem számít, hogy kis- vagy nagybetűk.