2010-06-29
2010-05-12
Május 18-án és 19-én először látható Budapesten a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a debreceni Csokonai Színház, a Gyulai Várszínház, valamint az Égtájak Iroda közös produkciója Shakespeare Ahogy tetszik című komédiája. Az előadást Vidnyánszky Attila rendezte a tőle megszokott „beregszászi” stílusban. Jegyek a Merlin Színházban és a merlin.jegy.hu oldalon válthatók.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásaival fejeződik be a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek tavaszi féléve.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásaival fejeződik be a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek tavaszi féléve.
2010-05-03
Készülődhetünk a Hungarofest – Égtájak Iroda Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek sorozatának újabb előadásaira. A soron következő estéken a sepsiszentgyörgyi M Studio nyújt színvonalas előadásokat az érdeklődők számára: május 10-én William Shakespeare: Romeo & Juliájára, május 11-én pedig a Hamletre ülhetünk be a Merlin Színházba.
2010-04-20
A Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója korábbi résztvevői számára.